Még el sem kezdte a Facebook virtuális devizájának, a Librának kibocsátását, de online csalók már most igyekeznek vele gyanútlan befektetőket csőbe húzni - írja a Washington Post.
1 milliárd dollárt fektet a Microsoft az OpenAI mesterséges intelligenciával foglalkozó startupba, a két vállalat pedig közösen áll neki az Azure AI szuperszámítógépes technológia fejlesztésének, a Microsoft emellett felhő-technológiákat szállít majd a startupnak.
A 4iG nyerte meg a MÁV által kiírt közbeszerzési pályázatát a vasúttársaság vagyonvédelmi rendszereinek telepítésére, üzemeltetésére és karbantartására. Az ajánlat értéke 900 millió forint + áfa, ami jelentősnek tekinthető a 4iG életében.
A 2018. évet is meghaladóan nőtt 2019. első felében a Nemzeti Mobilfizetési Rendszer forgalma, míg 2017. évhez viszonyítva 2018-ban közel 20 százalékkal emelkedett az országosan egységes mobilfizetési szolgáltatásokhoz kapcsolódó fizetéssel végződő tranzakciók száma, addig 2019. első félévében már közel 25 százalékkal nőtt a forgalmi érték. Az idei év júliusáig már közel 2,6 millió felhasználó vette igénybe a rendszert - olvasható a társaság közleményében.
A Facebook jövő évben elindítandó Libra nevű kriptopénze és a bitcoin - vagyis a világ első kriptopénze - ugyan elsőre nagyon hasonlítanak egymásra, de valójában egy dolog közös bennük igazán: a legjobb fájdalomcsillapítókkal teletömött jegybankár vagy felügyeleti vezető legyen a talpán, aki képes migrénes fejfájás nélkül koherens módon szabályozni őket. Összeszedtük, melyek a különbségek, és miért nem szerencsés a két pénzt, amelyik közül az egyik még csak nem is létezik, egy lapon emlegetni. Annak ellenére, hogy a szabad világ legnagyobb hatalmassága, Donald J. Trump is megtette ezt pár nappal ezelőtt.
Megjelent az MNB QR-kód sztenderdjéről szóló ajánlása, a QR kóddal az azonnali fizetési rendszerre épülő tranzakciókat lehet majd indítani. A sztenderdet azért hozták létre, hogy az új rendszerre épülő fizetési megoldások egymással átjárhatóvá váljanak. Jövőre jelenhetnek meg azok az új fizetési rendszerek, amelyek a QR-kódra és az azonnali fizetésre építve személyek közötti fizetést, új típusú online fizetést és akár bolti mobilfizetést tehetnek elérhetővé. A Giro Zrt. szakértője, Zátonyi János segített nekünk abban, mit kell tudnunk az új QR-sztenderdől.
Magyarország is részt vesz abban az olasz vezetésű konzorciumban, mely Bolognában hozza létre a világ egyik legnagyobb kapacitású szuperszámítógépét 2020 közepéig - olvasható az ITM közleményében.
Dél-Korea gőzerővel dolgozik az okosgyárak elindításán, de Japán szállítja az ehhez szükséges technológiák 40%-át, most pedig félő, hogy az ázsiai ország limitálni fogja egyes eszközeinek exportját.
A CIB Bank azonnali készpénzbefizetésre alkalmas ATM-eket helyez üzembe, melyek éjjel-nappal működnek. Az idei évben 21 új automata lesz elérhető a CIB hálózatában, melyeket továbbiak követnek a következő években - olvasható a bank közleményében.
Egy izraeli kiberbiztonsági cég fejlesztett egy programot, amely az Apple, Google, Facebook, Amazon és Microsoft eszközeikről és felhőszolgáltatásaiból képes személyes felhasználói adatokat gyűjteni és képes a kétfaktoros hitelesítés kijátszására is - írja a Financial Times. A programot elsősorban hírszerzési és állami szervezeteknek értékesítették.
A TSB Banknál bevezetik a szelfivel történő online bankszámlanyitást. Ez egy újabb példa arra, hogy a digitális bankok által alkalmazott technológiákat a hagyományos bankok fokozatosan átveszik.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nem tárt fel olyan piaci zavart a bankkártya-elfogadás piacán, amely versenyfelügyeleti eljárás megindítását alapozná meg, ám azonosított a versenyviszonyokat is érintő piaci problémákat - egyebek között ez szerepel abban a dokumentumban, amelyben a GVH a bankkártya-elfogadás piacán folytatott ágazati vizsgálatának eredményét teszi közzé, és javaslatokat is megfogalmaz.
Elon Musk Neuralink cége friss részleteket árult el arról, hogyan kötnék össze az emberi agyat a gépi mesterséges intelligenciával: a társaság sikeres majomkísérletek után most engedélykérelmet nyújtott be emberkísérletek végzésére az amerikai szabályozóknak. Az eszköz az emberi hajnál vékonyabb vezetékekkel köti össze az agysejteket egy chippel.
Egyszerűbbé vált a megmaradt egyenleg visszatérítése a Sziget fesztiváljain: a Sziget mellett a VOLT-on és a Balaton Soundon is. Idén már a szigetes fesztiválokon könnyebb nyomon követni a karszalagra feltöltött összeget és automatikussá tehető a maradék egyenleg visszaigénylése is - tájékoztatta a Sziget Csoport a Portfolio-t.
Egyre népszerűbb az online vásárlás Magyarországon, ma már tízből kilencen rendelnek szívesen a netről, ám bizonyos szempontból ebben is különlegesek vagyunk. Az OTP Bank felmérése szerint a magyar internetezők szívesebben fizetik ki személyesen, készpénzben a megrendelt terméket. Az online fizetési megoldásokat egyelőre inkább a fiatalabbak preferálják, mégis ők tartják be legkevésbé az adatvédelmi óvintézkedéseket - olvasható az OTP közleményében.
Már azonnali bankkártyás fizetéssel is kiegyenlíthető a jegyellenőrök által kiszabott helyszíni pótdíj a fővárosban - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
Nagy várakozások és félelmek előzték meg az új EU-s Általános Adatvédelmi Rendeletnek, közismertebb nevén a GDPR-nak a 2018. május végi kötelezővé válását: a gigabírságokról szóló cikkek megjelenése, a GDPR alkalmazásával kapcsolatos jogértelmezési kérdések, az eddig sosem alkalmazott adatkezelési jogalapok bizonytalanságai, valamint a jogi környezet felülvizsgálatának elhúzódása - mind komoly fejtörést okoztak az adatkezelőknek, akik sokszor azzal sem voltak tisztában, hogy a GDPR tényleg alkalmazandó-e rájuk és ha igen, akkor hogyan álljanak neki a feladatnak.
Az agilis átalakulás a káoszt hozza el és irányíthatatlanná teszi a vállalatot. Az agilis cég olyan, mint egy önvezető autó: feleslegessé teszi a vezetőt. Ez csupán néhány az agilissal kapcsolatos tévhitek közül, amelyeket szeretnénk eloszlatni. Miután eddig az NN Biztosító példáján keresztül bemutattuk az agilis alapjait,kiterjesztését a cég egészére és egy agilis szervezet felépítését, ezúttal azt tárjuk fel egy beszélgetésben, hogyan alakulnak át az agilis működésben a vezetői szerepek.